2013. december 10., kedd

029. Karácsonyi körömkihívás - Karácsonyi színek

Már el is érkeztünk Mannacica kihívásának 3. témájához. :)
A mostani alkotásommal jobban meg vagyok elégedve, mint az előző kettővel, és még nagyjából értelmes képeket is tudtam róla készíteni. A drága kis fényképezőgépem eszi az elemeket, úgyhogy karácsonyra körömlakkok helyett tölthetős elemet kértem a Jézuskától. Még két hetet kell várnom rá, de sanszos, hogy addig nem bírom ki, és megveszem magamnak.
Miről is volt szó? Ja igen, karácsonyi színek. Szóval, véletlenül két manikűrt is csináltam erre a témára. Fene tudja miért, de teljesen abban a tudatban voltam, hogy lesz olyan téma is, hogy karácsonyi fények. Az első mani inkább abba a kategóriába tartozott, így tegnap éjjel 11-kor nekiálltam csinálni egy másikat a mai témára. Aztán megnéztem, és kiderült, hogy nincs is olyan, hogy karácsonyi fények. O.o WTF?


Karácsonyi színek #1

Felhasznált lakkok és kellékek:
Sally Hansen Double Duty alap- és fedőlakk
Piros, arany és holo arany flitterek
&Sárm :D






Direkt homályos kép, hogy látsszon a holo hatás. :3


Karácsonyi színek #2

Felhasznált lakkok és kellékek:
Essence Peel Off alaplakk
Orly - Star Spangled
piCture pOlish - Kryptonite
Ezüst díszítőszalag
Essence Gel Nails At Home fedőlakk *-*






9 megjegyzés:

  1. Azta, az első valami csodálatosan szép lett! A másik is tetszik, az modernebb és hétköznapibb :-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem az első tetszik, oda vagyok az aranyért!

    VálaszTörlés
  3. Mind a kettő nagyon szép lett, de talán második még jobban bejön. :)

    VálaszTörlés
  4. Hú, az első jó kis türelem játék lehetett :) de nagyon szép! A második is tetszik :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem a második tetszik, de az nagyon :D

    VálaszTörlés
  6. Mindkettő nagyon szép lett! :D
    De az első az a tuti! :)

    VálaszTörlés